Az Allegórium című regényt azoknak ajánlom, akik már eljátszottak a gondolattal, hogy nem vagyunk egyedül, és az idegenek nem az űrből érkeznek, hanem a kezdetektől köztünk élnek.

Szeretem a klasszikus vámpírokról szóló történeteket, és azóta foglalkoztatnak ezek a titokzatos lények, mióta először hallottam a filmbeli Drakula grófról.

A regény szereplőit a legegyszerűbb vámpíroknak nevezni, én mégsem használom ezt a kifejezést, mert a hőseim távol állnak a divatos vámpírábrázolástól. Nem szeretem ezeket a túlidealizált alakokat, ezért tudatosan szembe helyezkedtem a fő irányvonallal. Olvasóként irritál a szép-sikeres-gazdag-mindenható kombó, íróként pedig nem tudok mit kezdeni az ilyen karakterekkel.

A hőseim Másfélének nevezik magukat, a vámpír számukra szitokszó.

Minden legendának van egy eredője, és a „vámpírság” sok hasonlóságot mutat néhány valódi betegséggel. Ezt felhasználtam a történetben, de elgondolkoztam, hogy mi lenne, ha a róluk szóló meséknek nemcsak a porfíria lenne a valóságalapja, hanem valóban köztünk élne egy faj, akikről az emberek megalkothatták volna a legendát.

A Másfélék a mi álarcainkat viselik. Képességeik a sapiensek fölé emelik őket, de a bennük élő apró ember éppolyan gyarló, amilyenek mi vagyunk. A múlt sebei, a félelem lélektorzító ereje és egy alkalmatlan vezető hatalomvágya farag a szerelemből fegyvert, a gyógyítóból gyilkost, és a szürke kisemberből hőst. A regényben bemutatom, hogy mi történhet a különcökkel, a sorból kilógókkal; a másokkal egy olyan világban, ahol az „élni és élni hagyni” elve kikopott a köztudatból, a gyűlölet pedig emberi szükségletté vált.

A történet Rostockban, Helsinkiben és Szentpéterváron játszódik. Ez a kép egy jelenetet ihletett.

(Forrás: Pinterest)

“Inessza hajnal négykor már a kis teraszon üldögélt, és a kávéját kortyolta. Napszemüvegén át nézte a tompa fénybe dermedt város színes kupoláit és viharvert háztetőit. Ha otthon töltötte az éjszakát, akkor itt kezdte a napot. A lakás feletti tetőtér terasza keletre nézett, és akkora volt, hogy egy kerek kis asztal a hozzá való székekkel éppen elfért rajta. A kopott asztallapon cserepes növény bontogatta bordó virágait. Ezt Sigur hozta egy korábbi látogatása alkalmával.”

Frey Éva