Napjainkban annyira átalakult a tömegkommunikáció és a média, hogy ez az élet minden területén érezteti hatását. Az emberek elvárásai megváltoztak. Az az igényük, hogy legyen minden könnyen fogyasztható és emészthető, harsány és instant, az olvasói ízlésükre is rányomja a bélyegét – főleg, ha a nagy, profitorientált kiadók még rá is dolgoznak erre a tendenciára. Ez mellett történt egyéb is: üzletté vált a könyvkiadás, és termékké a könyv.
Az rendben, hogy piacgazdaság van, és semmit nem adnak ingyen, de az irodalom, és ezen belül a szórakoztató irodalom sem mérhető csak ezzel a mércével.
Felmerült a kérdés az írói csoportban, hogy milyen a jó regénykezdés? Sok válasz érkezett, és a legtöbben úgy gondolták, hogy az a jó, ami rögtön magába rántja az olvasót. Írással foglalkozó szakembertől is hallottam már, hogy úgy kell írni, ahogy a filmekben pörögnek a jelenetek, tehát legyen sok párbeszéd és akció, az olvasó figyelme ne lankadjon, mert az emberek sok filmet néznek, és ezt szokták meg.
Szerintem így éppen a lényeg veszik el, mert olvasni és filmet nézni neurofiziológiailag sem ugyanaz. Ezért talán hiba összemosni a kettőt, akkor is, ha egyre több a könyv, és az emberek igényei egyszerűsödnek.
Tényleg, mi volt előbb? Az igénytelenség vagy a színvonalcsökkenés? Melyik generálta a másikat?
A profitorientált kiadók felmérték a keresletet, és beállítottak egy bizonyos igényszintet, melybe belefér a legszélesebb réteg, a nagy átlag. A közízlés pedig mindig a középszerűség felé irányul, de ez nem gond, amíg a kereslet és a kínálat egyensúlyban van.
Beetetés folyik. A szerzőket egyfajta stílusra és meghatározott témákra trenírozzák, illetve úgy válogatják őket, hogy a műveikkel minél nagyobb olvasói réteget fedhessenek le, ezzel együtt olvasói igényt generáltak, és megmondják, hogy mi a trendi. (Nagy tisztelet azoknak a kiadóknak, akik felül tudnak kerekedni ezen a tendencián, és esélyt adnak a különcöknek, a furáknak, a kezdőknek…)
Az olvasótábor egy széles rétege tehát azt várja a regénytől, hogy filmélményt nyújtson. Hogy ez mit jelent? Mozgást, eseményt, sok tőmondatot, erős érzelmeket, lehetőleg transzparensre írva és szájba rágva, hogy ne kelljen túl sokat gondolkozni. A képzavar és a hiteltelenség nem akkora gond, mint a nehezen emészthető mondanivaló vagy a nem túl derűs befejezés.
Mert az olvasót ki kell szolgálni.
Tényleg?
És miért?
Milyen irodalom az, ami nem zsigerből jön, hanem dobszóra készül?
Olyan, mint a műkaja?
Ha egy gyereket folyton chipsszel és kólával tömünk, akkor egy idő után nem fogja megenni a rakott krumplit, de még a rántott húst sem. Akkor aztán gyárthatjuk raklapra a petrolkémiai hulladékból előállított, hamburgernek kinéző valamit.
Vagy gyárthatja, aki akarja.
Frey Éva
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: