Ebben a bejegyzésben interjút olvashattok Krausz Emmával, a Twister Media 2017-es [bekezdés] pályázatának győztesével, az Osztálykép című könyv írójával.
A pályamű LMBTQ regényként került az olvasóközönség elé, de én az elolvasása után inkább ifjúsági regényként definiálnám.
Vártam ezt a könyvet, több okból is. Tetszik, hogy magyar helyszínen játszódik, és az is, hogy nem próbál elrugaszkodni az átlagemberek valóságától. A szereplők gyakorlatilag köztünk mozognak. Talán ez az oka, hogy élő, háromdimenziós karaktereket ismerhettünk meg a szereplők személyében.
A magyar valóság, a testközelben játszódó történet segíti a fiatal olvasókat, hogy jobban beleéljék magukat, és a sajátjuknak érezzék. Így látják, hogy ez róluk szól, nekik szól.
Emma nem felejtette el, hogy milyen kamasznak lenni. A felnőtté válás és az útkeresés nehéz időszak, ilyenkor nagyon sérülékeny az ember. Mélyebbek a sebek, és már beköszönnek a felnőtt-titkok, a felnőtt-problémák is.
Napjainkban igen jellemző az idegen pózok felvétele és az álarcok viselése, mely idővel a bőrbe ég. A látszat, amit a szereplők a környezetük felé mutatnak, csal. Másik alternatíva az őszinteség, a nyitottság, a megismerési szándék és az elfogadás. Ezt minden karakter megtanulja előbb-utóbb a maga módján, saját eszközeivel. Tudják, hogy nehéz szembe úszni az árral, és fáj letépni a maszkot önmagukról, mert nélküle védtelenné válhatnak, de ami utána következik, az felszabadítja őket.
Jó volt ezt olvasni, és érezni, hogy Emma őszintén hisz ebben.
Mi adta az ötletet a könyv témájához?
Krausz Emma: Sok képregényt, azonos zsánerű könyvet, cikket olvastam, ezek mind segítettek a történet megalkotásában. Szerettem volna egy őszinte, nyers ifjúsági regényt írni, amely elsősorban a diákok érzelmeire és belső világára épít. Fontos volt a kezdés, hogy egészében tükrözze ezt a törekvésemet.
Elsőként a történet nyitányát láttam magam előtt, Leventét és Ákost, a fiúöltözőt, a rúzsos jelenetet, és az első fejezetet, amint lehetett, le is jegyeztem. Fokozatosan, oldalról oldalra nőtte ki magát, és mutatta meg a valódi természetét az Osztálykép.
A szakmai vagy inkább a személyes tapasztalataid vezettek, amikor a történet írtad?
Krausz Emma: Mindkettő vezette a kezemet és a gondolataimat. Ezeket az érzéseket, emlékeket és benyomásokat támogattam meg pedagógiai szaklapokkal és pszichológiai tanulmányokkal a tervezés fázisában, ezzel elemeztem a helyzeteket és figyeltem a nagyobb, fokozatos összeálló egészre.
A karaktereidet megalkotod, vagy inkább benned élnek?
Krausz Emma: Részben megalkotom, részben bennem élnek. Vannak előzetes elképzeléseim a szereplőkről, de azt is hagyom időnként, hogy a történetben kibontakozzanak és éljenek, így egyik, előzetesen felskiccelt ponthoz sem ragaszkodom szigorúan. Ezek inkább csak benyomások és szavak, amelyek segítenek eligazodni a szereplők belső világában, hogy emlékezzem a kiindulópontra és háttértörténetre, a főbb karakterisztikus jegyekre, és végig, karakterváltozás esetén is hiteles képet adhassak.
Mennyire vagy benne a karaktereidben?
Krausz Emma: Éppen annyira, mint bármelyik író, töredékekben. Tükrözhetnek belőlem valamit, világszemléletet, gondolkodásmódot, de teljes egészében nem ábrázolnak. Úgy is mondhatnám, hogy minden egyes történet egy pillanatkép, egy tudat- és lélekállapot vagy érdeklődési kör metszete. Így a szerző és elbeszélő nem ugyanaz, a történet mindig egy hang és nem test és való.
Van olyan szereplőd, akit különösen kedvelsz? Miért éppen ő az?
Krausz Emma: Sokan közel állnak a szívemhez, de ha valakit ki kell emelnem az Osztályképből, az Szalay János tanár úr. Éltem-haltam volna egy hozzá hasonló tanárért a középiskolában: megértő, közvetlen, és a legfontosabb, hogy jó humorral kezeli a helyzeteket.
A kedvenc könyveiddel kapcsolatban: mi az, ami leginkább megfog egy-egy történetben?
Krausz Emma: Mindig más. Előfordul, hogy a megteremtett világba, máskor a nyelvi megalkotottságba, szereplőkbe vagy az üzenetbe szeretek bele. Éppen ezért mérvadó nálam, ha egy könyv ad valamit, akár ihletet vagy elhatározást. Idővel igyekeztem írói szemmel tekinteti a kedvenceimre, különösen sokat lehet így tanulni a szövegek ritmusáról vagy dramaturgiájáról, emiatt újra és újra megkedveltem egy-egy történetet.
Mi a célod – küldetésed – íróként? Van-e valami, pl. fontos mondanivaló, amit minden történetedbe szeretnél beleszőni?
Krausz Emma: Én is szeretnék adni valamit, egy gondolatot, megnyugvást vagy kikapcsolódást. Ugyanakkor az is fontos számomra, hogy a megfogalmazott üzenetek célba érjenek és elinduljon egy párbeszéd, akár az elfogadásról, akár a toleranciáról.
Köszönöm a beszélgetést Emmának!
Ajánlom ezt a regényt azoknak a tizenéveseknek, akik a felnőtté válás útvesztőiben, és bizonytalannak érzik magukat, amikor választaniuk kell az önmaguk embersége és a kamasztársadalom néha igencsak félrecsúszott normái között.
Ajánlom a szüleiknek és nevelőiknek is – és szülőként talán főleg nekik. Mi érezzük, hogy a tüskés bezárkózás és makacs elutasítás mögött mennyi bizonytalanság és félelem lakik, nekünk pedig szólni kell hozzájuk, és terelgetni kell őket, még akkor is, ha esetleg csak elutasító pillantásokat kapunk. Higgyétek el, hogy a látszat ellenére ők kíváncsiak a véleményünkre, és fogékonyak a jóra.
https://www.facebook.com/krausz.emma/
krauszemma.cafeblog.hu
Frey Éva
Kommentek